Szentlélek kápolna (Ulászló u.)


Adatok

Címe: 1113 Budapest, Ulászló u. 15.
Búcsú: Pünkösd
Szentségimádás: január 11. és augusztus 23.

Kapcsolódás

Budai-Középső Espereskerület

Ellátja: Budapest-Szentimrevárosi Szent Imre plébánia (Budai Ciszterci)

Történet

A Szociális Testvérek Társasága 1940-ben kap engedélyt az egyházi főhatóságtól, hogy az Ulászló u. 15. sz. alatti otthonának alagsorában félig nyilvános kápolnát nyit-hasson. 1948-ban ez a Szent Imre Plébánia gondozásába kerül. Az így létesült kisegítő ká­ polna lelkésze az épület félemeletén kap szolgálati lakást. A főváros a kápolna igazgató­ ja, dr. Schilling János Roger ciszterci részére a szokásos kegyúri segélyt folyósítja. Az ötvenes évek elejétől dr. Golenszky János Kandid lett a kápolna igazgatója, majd 1977-ben bekövetkezett halála után dr. Kovács István, aki 1997. június 7-én hunyt el. Azóta dr. Czike Imre János ciszterci a kápolna igazgatója. Az 1951-től meg­induló felújítás során értékes műalkotásokkal gazdagodik a kápolna. 1981-ben Török Ferenc tervei alapján Rétfalvy Sándor keresztútjával kiegészítve átépítik a kápolnát, melyet 1981. október 22-én Lékai László bíboros, prímás, érsek megáld. A kápolna az 1982-ben kibővített kiegészítő helyiségekkel együtt 1995-ben a ciszterci rend tulajdonába kerül. Az alagsori kápolna és a földszinti lelkészlakás a Ciszterci Rend Zirci Kongregációjának tulajdona.

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria


Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2020/1. szám
Esztergom-Budapest 2019/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt