2020. augusztus 20. csütörtök

Erdő Péter: Szent István király sziklára építette országát és életét

"Első szent királyunk sziklára építette országát és életét, ez a szikla pedig maga Krisztus" - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén csütörtökön, a budapesti Szent István-bazilikában.

A bíboros a szertartás elején úgy fogalmazott: "amikor Szent István királyt ünnepeljük, nem csupán a múltra emlékezünk. Hálát adunk Istennek azért, hogy megmaradt István király népe és kérjük, hogy megújult erővel és reménnyel folytathassuk utunkat".

"Mert nem céltalanul bolyongunk a történelem útján", Istennek terve van minden ember életével és minden nép sorsával - tette hozzá Erdő Péter.


Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise szónoka arról beszélt: Szent István jobb keze, a Szent Jobb "áldó kéz" szó szerint és szimbolikusan is.

Áldást adni csak az tud, aki bizalmas kapcsolatban van Istennel. A hit, az Istennel való élő kapcsolat teszi képessé a kezet, hogy bármit is tesz, az áldássá váljon - mondta.

Szent István minden bizonnyal gyakran kulcsolta kezeit imára, nem véletlenül került a fiához, Szent Imre herceghez írt Intelmeiben első helyre a hit megőrzéséről szóló tanítás - fűzte hozzá.

Kovács Gergely kitért arra: Szent István fiát nemcsak imára, hanem munkára is biztatta.

"Imádkozz, hogy Isten a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled" - intette a herceget.

A főpásztor azt mondta: a teremtéskor Isten a munkát áldásnak szánta, fejlődést, boldogságot jelentett.

A bűn következtében ma a munka fáradsággal jár, de továbbra is az ember előre jutásának forrása - tette hozzá.

Az imára kulcsolt és a dolgozó kéz mellett fontos a segítő kéz is. Ez is Szent István-i intelem: "a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz" - hangoztatta.

Megjegyezte, napjainkban, amikor a koronavírus-járvány miatt minden fizikai érintéstől tartunk, "még inkább érezzük egy baráti kézfogás jelentőségét".

"Segítő kezünket különösen oda kell nyújtanunk azoknak, akik a leginkább rászorulnak: a védtelen gyereknek, az erőtlen idősnek, a magatehetetlen betegnek" - mondta a gyulafehérvári érsek.

"Kulcsoljuk ma mi is imára kezeinket! Mindennap dolgozzunk, cselekedjünk önmagunkért, egymásért, nemzetünkért! Tegyük hittel és akkor áldás lesz belőle" - zárta homíliáját Kovács Gergely.

 


A szertartást hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével rendezik meg, de idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában tartották, és azon csak meghívottak vehettek részt.

A mise után a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartottak, a szokásos Szent Jobb-körmenet elmaradt, helyette a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást adott a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódtak be az ünnepbe.


A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Darák Péter, a Kúria elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke, Tarlós István volt főpolgármester, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Müller Cecília országos tisztifőorvos.

MTI


Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2020/1. szám
Esztergom-Budapest 2019/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt